#Kövér László

A rezsialkotmány szóban nem hangzott el
 

A rezsialkotmány szóban nem hangzott el

Kreatív házszabály-értelmezéssel oldja meg a kormánytöbbség, hogy időben megszavazhassa a költségvetés módosítását: egy ülésből kettőt csinált. A kormánypártok a mai napra új szót is alkottak rezsitémakörben, ez pedig a rezsialkotmány, de végül hangosan nem mondta ki Kósa Lajos. Tasó László ellenben kimondta, amit gondolt, és hangosan beszólt az LMP-s Szél Bernadettnek. Percről percre a parlamentből.

hvg.hu hvg.hu

Kövér: ez a magyarok feladata
 

Kövér: ez a magyarok feladata

A haza újjáépítése csak akkor lehet sikeres, ha szomszédainkkal nem követjük el újra a huszadik század hibáit - mondta Kövér László, az országgyűlés elnöke a szlovákiai Nyárasdon csütörtökön, a település első írásos említésének 900. évfordulóján rendezett ünnepségen.

MTI MTI

Kossuth tér: egy, kettő, három!
 

Kossuth tér: egy, kettő, három!

Tíz perc alatt is hozott már törvényt a parlament. Problámája a koalíciónak csak abból lehet, ha eltűnik a kétharmad – ezért is növelné a házelnök a kabinet rendeletalkotási jogkörét.

HVG HVG


Orbán kottájából kell majd játszani – interjú Gyurcsány Ferenccel
 

Orbán kottájából kell majd játszani – interjú Gyurcsány Ferenccel

„Két gyurcsányozás és három miatyánk esténként, és már jól is érzik magukat, nem kell bevenniük Xanaxot” – mondta a Fideszről és támogatóiról Gyurcsány Ferenc a hvg.hu-nak adott interjúban, azt azonban már visszautasította, hogy ő lenne a baloldal Kövér Lászlója. A Demokratikus Koalíció vezetője szerint azzal, hogy „már-már megalázóan utasította el” őt Mesterházy Attila, sok szavazót megsértett a baloldalon, és ezzel stratégiai hibát követett el. Bajnai Gordonról úgy vélekedett, nem rendelkezik egy hatékonyan mozgósítani tudó politikus minden képességével.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Kövérrel találkozott a Nobel-díjas Aung Szan Szú Kji
 

Kövérrel találkozott a Nobel-díjas Aung Szan Szú Kji

A magyar Országgyűlés elnökének meghívására pénteken Budapestre érkezett Aung Szan Szú Kji mianmari parlamenti képviselő. A Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt a parlament épületében fogadta Kövér László - tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az MTI-t.

MTI MTI

Cáfolja az Országgyűlés a PM sejtését Kövérről
 

Cáfolja az Országgyűlés a PM sejtését Kövérről

A házbizottság csütörtöki ülésén az újjáalakult LMP-frakció bizottsági helyeinek elosztásáról és esetleges jegyzői posztjáról is volt szó. A parlamenti pártok képviselői között konszenzus volt abban, hogy a független jegyző helyét az újjáalakult LMP-frakció jelöltje töltse be, döntés azonban várhatóan csak a házbizottság következő ülésén születik a témában – reagált Szilágyi Péter képviselő pénteki sajtótájékoztatójára Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

MTI MTI








Mesterházy és Bajnai: Kövérnek mennie kell!
 

Mesterházy és Bajnai: Kövérnek mennie kell!

Közös közleményben követeli Kövér László házelnök távozását Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt–PM szövetség vezetője az Országgyűlés elnökének a jogszabályalkotás átalakításával, egyfajta rendeleti kormányzással kapcsolatos felvetése miatt.

MTI MTI



Kövér:
 

Kövér: "rendeleti kormányzás" kellene

A parlamentnek nagyobb felhatalmazást kellene adnia a mindenkori kormánynak – mondta a házelnök hétfő este az InfoRádióban. Kövér helyesnek tartaná, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Érdemesebb lenne az energiáikat nagyobb mértékben a végrehajtó hatalom ellenőrzésére fordítani - mondta. Arról is beszélt, mi lesz a Kossuth téren az új ciklusban, és hogy mennyit számít majd a választási eredményben szerinte a külhoni magyarok szavazata.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Kövér is tanévet nyitott, és ilyeneket mondott
 

Kövér is tanévet nyitott, és ilyeneket mondott

Magyarország sorsa a családi asztal körül és a becsukódó tanteremajtó mögött dől el, nem pedig a Parlamentben, Brüsszelben, a tőzsdén, az ENSZ-ben, a világbankban vagy más efféle helyeken - ezt mondta a házelnök a Terézvárosi Két Tannyelvűben.

MTI MTI